Sziasztok! ;)
Tudom, hogy az előző rész szar lett sajnálom. És az is hogy olyan sok késéssel meghoztam a 3. részt.Az ok az,hogy nem kaptam ihletet. Tudom furán hangzik, de ez tényleg igaz. Na tehát itt lenne a 3. rész,de egyetlen egy kérésem lenne ha elolvastátok kérek mindenkit,hogy komit írjatok vagy éppen ha nincs kedvetek írni akkor pipáljatok nagyon sokat jelentene nekem.Nekem jöhet hideg meleg kritika :* ;) És akkor a kövi részben más hogy fogalmazok és máshogy írom le pl. részletesebben vagy ilyesmi ;)
x♥x♥
- Igen nyugodj meg haver segít, ha ennyire büdösnek érzed, akkor ad oda és akkor lebegtettem itt az orra előtt – az a tea, amit lebegtettek az orrom előtt orrfacsaróan büdös volt. A szememet résnyire kinyitottam hirtelen erős fény tört a szembe így reflexből a kezemet a szemem elé tettem, mivel még nem szoktam a fényhez.
- TE ÚRISTEN FELÉBREDT! – kiáltott az ismeretlen hang.
- Lily, minden rendben? – kérdezte Michael aggodalmasan.
- .ö…i..g..en. – lassan kinyitottam a szemem, így elém tárult a fekete nappali és a felém hajoló két fej. Michael-é és Calum-é (?).
- Biztos minden rendben? Nem úgy nézel ki. – szólt hozzám Calum.
- Igen csak annyi, hogy fáj a fejem egy kicsit. – össze néztek mikor azt mondtam, hogy „kicsit”.
- Elmondanád mi is „történt itt” – Michael-ra néztem a szemében ragyogott az aggodalom és a félelem. A szeme mintha súgta volna: „Hazudj, neki valamit kérlek”. Nem értettem miért, mikor fázis késéssel leeset, hogy csókra gondolt.
- Az úgy volt…, hogy….. mikor kiszálltam a zuhanyzóból megcsúsztam egy pocsolyán, ami zuhanyzás közben keletkezhetett és – tettem hozzá – bevertem a fejem, azaz elég csúnyán. - nézett le rám döbbent arccal Calum a fiúra pillantott ő meg bólintott.
- Oké. Értem. Akkor..
- Hány óra van? – messze a távolba a nap már alkonyodott.
- Fél 8 van. – tette hozzá – És szombat.
- Értem. Tehát mivel arról volt szó, hogy Michael haza kísér, de ez elsült úgy, hogy miután megtámadtak azóta félek haza menni sötétbe. Hazakísér egyikőtök?....
- Hazakísérlek igen. – kedvesen mosolygott rám Calum.
- Ohh igen de..- néztem magamon végig – megkaphatom a ruháimat? – néztem vissza Michael-re felállt a fotelből és felrohant a lépcsőn.
- Hol laksz amúgy?- kérdezte a fiú mikor elment Michael.
- West Ham park melletti kis utcába kb egy utcányira va…
- Green Sreet-en?
- Igen.
- Jó, mert akkor nekem is könnyű dolgom lesz haza menni, hisz…
- Te is ott laksz? Úgy-e jól értelmeztem? – fürkésztem az arcát. El nevette magát.
- Okos lány vagy mondhatom… - sunyi kis mosoly jelent meg az arcán.
- Ez könnyű volt, amúgy is…. – köszörülte valaki meg a torkát. Michael lépett be a nappaliba.
- Itt vannak a ruháid, ha akarsz, fel mehetsz át öltözni. – közben Calum-ról nem vette le a tekintettét. Felálltam a kanapéról, hirtelen egy kicsit megingottam a kezemet gyorsan megtámasztottam a fotel karfájába. Michael ott termet mellettem és megfogta a karomat, Calum meg csak ott ült a kanapé szélén. Michael szemei engem fürkésztek.
- Minden rendben? Nem úgy nézel ki. – rosszallóan nézet végig rajtam.
- Igen csak egy kicsit meg szédültem. – néztem vissza rá.
- Szerintem ezzel ne pazaroljuk az időt. Elkísérem, és otthon át öltözik. A ruháidat Michael pedig jövő héten, szombaton elhozza vissza neked. Így meg tudjuk oldani és ez is egyszerű.
- Rendben. – szóltam magabiztosan, mintha nem is én lettem voltam. Mintha egy távoli idegen hangja szólalt meg belőlem. A karomról le szettem Michael meleg kezeit és ajtó felé indultam. A lépéseim visszhangzottak a nagy lakásban. A csönd, pedig olyan kínos volt.
- Rendben akkor indulhatunk. – a fiú felkelt a kanapéról és Michael-t hátba veregette.
- Kösz haver, hogy eljöttél segíteni.
- Bármikor tesó. – Calum rá mosolygott, de ahogy messziről néztem nem az az őszinte mosoly jelent meg arcán, hanem valami más. Azt nem tudtam végig gondolni mi, mert hirtelen Calum barna szemei rám szegődtek. Egy kicsit elidőztem rajta mivel csak most vettem észre, hogy milyen csoki barna szemei vannak és, hogy milyen khm..izmos. A fehér pólón át látszottak a feszülő izmok…… „Lily hé most ne ezen agyaljál” szólt egy hang belül. Hirtelen elkaptam a fejemet és a kék dzsekimet felvettem, ami meg szárat a nyári zápor után. Az ajtót kinyitottam, de küszöbnél vissza fordultam.
- Köszi, Michael a ruhákat és azt, hogy segítettél, persze köszi Calum, hogy hazakísérsz. – egy erőltetett mosolyt csináltam arcomon. Mind a két fiút fürkésztem, de egyik se válaszolt. Csak a csend beszélt tovább, miután 2 perc fázis késsel Michael válaszolt:
- Szívesen. - mosolygott vissza rám – És Calum nevében is. – mutatott a mellette álló fiúra - Akkor jövő héten találkozunk! - intett a kezével én meg vissza. A fiú gyors léptekkel mögém szegődött. Először csendben sétáltunk végig a kis utcán, ahol csak a szél beszélt. Azon agyaltam közben egész végig, hogy miért kellett hazudnom a csókról, amikor szerintem semmi szégyen nem volt benne. De én hülye legalább leállíthattam volna magam nem szabadot volna, megtörténnie. Nem tudom miért, de arra még tisztán emlékeztem, hogy lebegtünk. Hirtelen Calum megtörte a csöndet:
- Hé Lily itt vagy? – lebegtette előttem a kezét a fiú – Föld hívja Lily….
- Mi van? - szóltam rá egy kicsit dühösen.
- Úgy látom egy kicsit elkalandoztál a gondolataidban.
- Igen. Amúgy mi szerettél volna mondani?
- Lehet, egy kérésem? – nézet le rám miközben kikanyarodtunk az utcáról.
- Persze. Mi lenne az? – kérdeztem vissza kíváncsian.
- AZ, HOGY MOST BUKJ LE! – kiáltotta rám miután a mellettünk lévő bank oldala kirobbant. Lehasaltam a földre a kezemet a fejemre tettem, Calum törzse pedig a hátamon feküdt. Tehát megvédet a több kg vagy tonnás tégla daraboktól. Amikor a fiú felkelt volna előtte meg támasztotta magát a fejem mellett és a fülembe súgta: Fuss! Nem kellett kétszer mondania elkezdtem rohanni az utca végére ott pedig befordultam egy lakás mögé. A mellkasom gyorsan emelkedett süllyedt és a lábamon alig tudtam megállni a félelemtől. A kezem is remeget. Calummal mi történhetett? Ő miért nem futott el? Csak ezek a kérdések önzönlöttek bennem. Az emberek sikoltozva, rohanva, mint az őrültek menekültek szanaszét. Félelemtől rettegve lassan kinéztem a fal mögül. A köd és a port fel verő tégláktól alig vettem ki alakokat. Hirtelen egy sárga cipős, sárga sapkás lényt vettem szemügyre. Idővel a porfelhő enyhülni kezdet és megláttam a sárgába öltözött és zöld színű ruházatú férfit mellkasa középén pedig egy nagy C betű és a vele támadásra kész robotot. A gépember kb. 2-és fél méter magas lehetett a kezei helyet egy hatalmas fejsze a másik keze, pedig fűrészlánc volt. A lény szemeit egy láng töltötte ki a szemgolyó helyet. Aki pedig virító színekben pompázót annak egy nagy okuláré volt az orrán. A robot lesújtott a jobb kezében lévő fejszével, de a férfi elugrott így célt tévesztett az ellenség. A férfi nem is férfi volt, hanem 20 években járó srác. Azt hittem semmi esély nem lesz a 2 és fél méter magas gépemberrel. Sokáig harcoltak mikor, hirtelen akkorát ugrott a srác, hogy szerintem a világrekordot is megdönthette és bekerült volna a Guinness rekordok könyvébe. Az egyik lábát kinyújtotta a magasba és úgy zuhant lefele, hogy a robot fejét találta el akkora erővel, hogy a robot megingót és hirtelen hátra dőlt. A gépember többé fel sem kelt. A szemébe lévő láng ki aludt és csak a semmi meredt. A homlokánál egy nagy lyuk tátongót, ahol kilátszottak a drótok és a kábelek. Aki pedig srác legyőzte, az is csak őt nézte, percekkel később felnézet és meglátott, ahogy kukucskáltam kifelé. Észrevettem, hogy a szám tátva maradt, azt gyors össze csuktam és rohantam haza felé. Hallottam, ahogy kiabál utánam, de nem értettem mit, ezért még jobban rá startoltam. Fél, úton jártam mikor hirtelen valaki berántott egy sötét sikátorba, hisz már idő közben a hold is fent volt. Egy pillanattal később tengelyem körül megfordultam és előttem állt élet, nagyságban Calum. Hirtelen minden kitört belőlem, ami nem szokott előfordulni:
- Hol a francban voltál, amikor kellettél volna? Szerinted nem aggódtam érted? Ez normális, hisz minden ember aggódik valakiért. HOL VOLTÁL? - leordítottam a fiú fejét, aki elkerekedett szemmel figyelt engem, ahogy kiborultam rá.
- Miután el rohantál én vissza futottam abba az utcába, ahol Michael lakik. És bóknak veszem, hogy aggódtál értem. – még ki tudtam venni a sunyi kis mosolyát. Mérgembe megütöttem a karját ő pedig felszisszent.
- Talán ha ennyire aggódtál értem és most itt vagyok élet, nagyságban akkor nem ölelsz meg? – a még nagyobb vigyorát még a sötétben is ki lehetett venni.
- Álmodban királylány. - szóltam vissza neki, közben, ami félelem volt bennem az most teljesen eltűnt. Éreztem magamon az izzadság és a téglapor keverékét. Calum megtörte a csendet:
- Na, jó. Őszinte leszek veled. – hangjába lehetett hallani a sajnálatot – Én is aggódtam érted – hirtelen átölelt. A döbbenettől ledermedtem. Lassan én is két karomat felemeltem és át raktam a vállán és tarkóján zártam össze kezemet. Fejét a nyakamba fúrta, amitől kirázott a hideg. Puha ajkai a nyakamat csiklandozták. Az én fejemet is belefúrtam a nyakába egy nagy sóhajjal a végén. Az illata citrom és fém keveréke volt. 2 percig vagy talán annál több ideig állhatunk, mikor elengedtet.
- Na, akkor indulás haza! – kezét meglendítette a kivilágított utcára. Én halkan egy „igent” mondtam és lassan ballagtunk ki a sikátorból.
