Sorry a késésért.. So. Kérek mindenkit hagyatok magatok után életjelet. Thanks. :) :*x♥x♥
[zene]
Miközben ballagtunk haza felé Calummal mindent elmeséltem neki, hogy mi is történt a banknál. Csendben hallgatott végig egyszer sem szólt bele vagy kérdezett a történetbe.
- És amikor akkorát ugrott, mint a bakkecske legyőzte a robotot. – hadonásztam a kezemmel, mint egy gyerek, aki elmeséli első élményét a vidámparkról.
- Láttad, hogy jöttek a rendőrök, mert én nem hallottam és nem is láttam, mert elfutottam…- felnéztem Calumra, akinek arcát megvilágította a holdfény, arca mélyebb beesésein árnyék vetült.
- Igen, pont abból az utcából, ahol én voltam. – szólt – Amúgy tényleg durva, hogy kb. 7 méter ugrott és legyőzte a robot az, akit mondtál. – kicsit elbillentette a fejét, mintha gondolkodót volna.
- Itt vagyunk. – mutattam egy öreg panellakásra.
- Itt?! – elcsodálkozott – Ezt most nem mondod komolyan? – nézett le rám döbbent tekintettel. Ahogy a holdsugarai megvilágították döbbent arcát és azokat a csoki barna szemeit, ahogy kidülledtek és azt a dús barna sötét haját, úgy nézet ki, mint egy sötét angyal.
- Igen itt. – ismételtem el neki – Köszi, hogy haza kísértél – mosolyogtam rá – És azt is, hogy megvédtél a törmelékektől. - tettem hozzá – Jó éjt! – intettem neki és már indultam volna el mikor hirtelen elkapta a csuklómat. Vissza néztem. A szemem a csuklómról a fiúra siklott.
- Lenne egy kérésem. – szólt komoran.
- Mi lenne az? – kérdeztem vissza, közben próbáltam kihúzni a kezemet a karmai közül, de nem sok sikerrel jártam, mikor közelebb lépet, olyan közel, hogy meg is érinthettem volna az arcát a másik kezemmel.
- Michaeltől tartsd távol magadat. Megértetted? És még egy utolsó kérdés. Holnap lesz programod? – hirtelen randizni akar velem? Ez nem így megy. Mondtam, volna, de hirtelen szavak hallatán, hogy Michaeltől tartsd távol magad.
- De miért tartsam magamtól távol Michaelt? – fürkésztem a fiú arcát. A csuklóm pedig már égett a szorításától.
- Mert…mert…ezt te nem értheted. – rázta a fejét a fiú. A sötétben, a haja úgy nézet ki, mint egy fekete zuhatag.
- Calum mit nem érthetek meg? – néztem vissza barna szemeibe és hirtelen elvesztem abba sötét szempárba. Égett a düh a szemébe.
- Mert nem is kész! – szólt egy kicsit erélyesebben. A szorítása még erősebb lett, hogy a kézfejem teljesen elfehéredet. Fájt, hihetetlenül fájt, annyira hogy egy könnycsepp kicsordult. Soha sem voltam erős, mindig a gyengék közé tartoztam. Calum észrevette a könnycseppet és lassan elengedte a csuklómat. A bal kezem elzsibbadt, éreztem, ahogy a vér lüktet a kezembe jelezve, hogy mindjárt élettel lesz tele.
- Saj..
- Kérlek, menj el. - gombóc akadt a torkomba. Közben gyors léptekkel hátra felé araszoltam.
- Lily, kérl..- nyújtotta felém a kezét,de én még messzebb mentem. Közvetlen mögöttem az ajtó állt. Csak pár lépés és berúgom gondoltam volna mikor Calum hirtelen előttem termett.
- Lily, hallgass végig kérlek.
Az üvegajtó visszhangzott a csöndes utcán, miután belerúgtam. Döbbent arccal néztem hátra, hogy az ajtón nem nyílt ki. Calum még mindig az ajtónak támasztotta a kezét arca pár centire volt az enyémtől. Profiljára kiült az a vigyor, amitől kirázott a hideg.
- Ohh.. te ribanc kislány azt hitted, hogy csak úgy elengedlek bemenni? Hát tévedtél. A gazdám örüli fog neked. – a kezét a nyakamra szorította és felemelt. A kezeimet automatikusan a kezéhez raktam, kapartam a kezét és kapálóztam a lábammal. Hörögni tudtam csak mikor hirtelen még jobban megszorított, azt hittem itt lesz a vég mindenek vége. Hátra hajtottam a fejemet és láttam, ahogy valaki leugrik, a 10 emeletes panellakás tetejéről a fiú mögé esik, és hangtalanul talajra érkezik. Azt hittem csak képzelődöm. Az alattam lévő Calum, pedig vigyorgót. A holdfényben egy vascsövet pillantottam, meg ami lesújtott a srácra. Hirtelen felkiáltott és elengedett. A földre estem és kezemet a nyakamhoz raktam és szívtam be a levegőt. Miután elegendő levegőhöz jutottam felnéztem és velem szembe feküdt egy kábelekkel, fogaskerekekkel teli Calum. Felette ott volt egy lihegő srác. Pólóját izzadság itatta át így feszülő izmai kilátszottak. A gondolataimból a vascső csörrenése ábrándított ki.
- Lily minden rendben? Jól vagy? – két erős kéz fogat meg a fejemet és fordította az idegen feje felé. Hamar nem lett idegen számomra. Fehér póló tele volt vérrel, karcolással és vér csík húzódót az arca jobbik oldalán.
Az igazi Calum volt az.
- Te úristen! Azt hittem, hogy itt fogsz elájulni levegőhiány miatt. – hangjában aggódás hallottam.
- Mi…mi volt ez? – csak ennyit tudtam kinyögni.
- Az egy robot volt, amit éppen rólam mintáztak. Hm..híres lettem. – nézet a robot felé és büszkén magyarázta. Mekkora egója van.
- De veled minden rendben? – a szem a robotról rám ugrott és engem fürkészet.
- Igen. - feltámaszkodtam ülő helyzetbe magam, de abban a pillanatban vissza zuhantam a betonra.
- Nem úgy néz ki. – szólt rosszaloan és felkapott. Ahogy magához szorított éreztem heves szívverését. Az ajtó olyan erővel rúgta be, hogy az üveg berepedt. Mikor a lépcső aljához értünk szólni akartam, hogy nem hinném, hogy elbírna minket, hisz már 5 éve nem lakozták be és a sok súlytól pedig eltört egy pár lépcsőfok. Nyitottam volna a számat, de hirtelen 6 lépcsőfokot átugrottuk vagy inkább „átrepültük” .
- Mi a…?- kezdtem volna, de Calum közbe szólt.
- Majd ott a lakásodban elmagyarázom. Mindent a maga idejében – a következő lépcsőfordulót nézte.
Én csak bólintottam, de se köpni, se nyelni nem tudtam. Calum karjai minden mozdulatnál megfeszült. Mikor a nyakába kapaszkodtam akkor is hirtelen megfeszült és után lassan elernyedt. 3 lépcsőfordulót „repültünk” mikor megérkeztünk a 13 szobához, vagyis a lakásomhoz. Berúgta az ajtót, ami teljes erőből kivágódót és lelökte a nagytükröt, ami ezer darabjaira tört. A fiú belépett és felkapcsolta a villanyt.
- Bocs. – szólt a fiú – Nálunk nincsenek tükrök.
- Nálunk? – néztem rá furán.
A fiú elmosolyodót és elindult a hálószobám felé. Ott lassan letett az ágyra ő pedig belehuppant a fotelbe, amitől a por körülötte felszállt, olyan volt, mint ha egy láthatatlan fátyol lenne körülötte, amit megvilágított a lámpa fénye.
- Kérdezem veled meg mi történt? Mintha egy oroszlánnal harcoltál volna. - néztem végig rajta. Ő csak nevetett.
- Akkor inkább „rossz helyen rossz időben”. Ja és mondani akartam valamit neked ugye az első lépcsőfordulónál? Hát igen ezt nem szabadna elmondanom egy hozzád hasonló halandó embernek, aki éppen újságírónő is.
- Várj, honnan…
- Kérlek hallgass végig. Tudom és kész. – egy kézmozdulattal lezárta a témát – Én egy szuperhős vagyok. – nyitottam a számat, de hamar be is csuktam – Igen tudom, hihetetlen meg minden és nem vagyok, sem Batman, sem Superman, sem Vasember, sem Thor satöbbi.
Na, igen vissza térve szuperhősiről. A nevem Calpal és a képességeim – elkezdte sorolni az ujján. Hirtelen az erkély ablaka kirobbant és az üveg darabjai az ágyra és rám repültek. A karomat az arcom elé tettem, hogy megvédje magam, de semmi sem talált el. Kinyitottam a szemem és Calum védet meg a felsőtestével. Átnéztem a válla felet és volt a másik Calum csak nem éppen emberien. Felsikoltottam. A fején egy nagydarab hiányzott az egyik szeme át volt szúrva egy csővel, szájából fekete folyadék folyt ki az egyik karja félig meddig leszakadt a két lábán pedig stabilan állt.
- A..gaz..dám… örül…niii…ffffffffff - és összeeset. A feltörő sikolyt öklömmel a számba zártam el. Calum pedig nézte a „hulla” robotot, amíg véletlenül megint fel nem éled. Vissza nézet rám és aggódó tekintettel fürkészte véres-koszos arcomat.
- El kell, vigyelek innen. Nem vagy biztonságba. – azonnal felkapott és átlépte a robotot. Sokáig bámultam azt a robotot, míg ki nem értünk az erkélyre ahonnan lehetet látni a Temze folyót és a rajta tükrözödő nagy holdat. Ma éjszaka kivételesen kellemes idő volt. A lágy szellő és a városban lévő szmog illata. Szirénák, dudáló autók, a bárból kihallatszó hangos zene, kiabáló részeg emberek.
- Készen állsz? – nézett rám Calum én meg vissza rá. Bólintottam ő pedig elrugaszkodott a talajtól. Az ijedségtől a srác vállába fúrtam a fejem, mivel féltem lenézni. A fiú szívverését, a nyakába lüketető vért és az izzadság szagát éreztem. Olyan megnyugtató volt érezni, hogy bátorságot nyertem lenézni. London. Mindig azt gondoltam, hogy London hasonlít New York Cityhez. De nem így volt. A Temze halk folyása a Toweri - híd kivilágítása és közvetlen mellette a kastély a sötétzöldbe burkolt parkok, ahol a nagyival mindig kimentünk piknikezni. Hirtelen boldogság töltött el, hogy feltörnek bennem a réges-régi emlékek és a szüleimtől maradt emlékek. Ami boldogságom volt az teljesen kialudt bennem. Anyu és apu halál, olyan szomorúság vette át helyét még akkor soha. Hiányoznak. Egy szóval tudnám jellemezni az ő halálukat. Véletlenül haltak meg. Anyu és apu elmentek megünnepelni 3 évfordulójukat és ezzel elmentek Párizsba. Én otthon voltam a nagyinál. Azt mondták a nagyinak, hogy 1 hét múlva jönnek haza. Eltelt egy hét, eltelt 2 hét és soha nem jöttek haza. Nagyim felhívta a rendőrséget és azok pedig az ügyet átadták a francia hatóságnak. 3 héttel később anyuék eltűnése után megjött a nyomozó és közölte a nagymamámnak, hogy egy ámokfutó totális bele ütközött a szüleim kocsijába és szörnyethaltak. Az elkövetőt elkapták, de nem válaszolt semmilyen kérdésre csak azt hajtogatta mindig: „Hogy a gazdám örülni fog neki”. És lecsukták. Azóta félek kocsiba ülni, mert félek, hogy ugyan az a dolog történik meg csak éppen velem.
Calum elkezdet leereszkedni egy elhagyott hotel tetejére. Lassan érkezett le a betonra ott letettet és elindult egy ajtó felé. Biccentett a fejével, hogy jöjjek. Elindultam az ajtó felé és benyitottam. Alattam egy sor fémlépcső állt. Egy kicsit furán néztem, hogy egy elhagyatott hotelbe tiszta fényesre sikált fémből készültlépcső is van. A mögöttem lévő ajtó becsapódót és hirtelen sötét lett minden. Egy halk sikoly jött ki a számon, miután a mögöttem lévő srác felkapcsolta a villanyt. A lépcsősor csak a harmadik fordulónál lett vége. Ott a lámpa fénye nem hatott be, hanem az ablakon beszűrődő holdfénye. A terem hatalmas volt néhol egy nagydarab hiányzott a falból és a fölötte lévő szintet megtartó oszlopokból. Hirtelen megtorpantam mikor leértem és Calum meg belém jött. Szerintem ő sem számított, hogy megállok. Kilépett mögülem és elém állt.
- Srácok én vagyok az Calpal. A jelszó: Lufi ember. – hátul pedig elkezdtem kuncogni. Hamar vége lett a nevetésemnek, mert az oszlopok mögül kijött három ember. Az egyiken egy magas szőke ember, a másikon alacsonyabb pirosos hajú ember, a harmadikon nem nagyon vettem ki lehet az, de az biztos, hogy erős volt. Mikor kiértek elakadt a lélegzetem. A szőke srác Luke volt, mögötte pedig Michael és előttük állt meg Ashton. Azt hittem nem hiszek a szememnek.
- Ki van mögötted? – mutatott rám.
- Lily. – Calum kihúzta magát és ellépet előlem. Michael arcára kiült a döbbenet. Luke arca falfehér lett amúgy is sápadt arcára. Ashton pedig kicsit meghökkent.
Egyikük sem tudott kinyögni semmit mikor Michael alig hallhatóan mondta: ”Lily”.
- Khmm.. te mit keresel itt? – vont kérdőre Luke. Nyitottam a számat, de Calum megelőzőt.
- Megtámadta egy robot.
