Ui: Pipálni és komizni ÉR! :) ~Garfield
[zene]
Michaelt,
mint akit leöntöttek volna hideg vízzel kilépett Ashton és Luke közül és hozzám
igyekezett. Két keze közzé fogta a fejemet és ide-oda forgatta. A többiek meg
döbbent arccal figyeltek minket.
- Michael. Kérlek. Jól vagyok! - a kezeimet a kezeire raktam és lehámoztam az arcomról. Hátra akartam lépni mikor Michael karjaiba zárt. Megölelt. Néha amikor mondom, hogy tényleg jól vagyok, azt komolyan is gondolom általában, és akkor szerintem felesleges megölelni. Most meg kivételesen nem tudtam ellenkezni, mert így is elég fáradt voltam. Ezek után, amit át éltem.
Michael ölelése olyan volt mintha két beton közé raktak volna. Nem kaptam levegőt olyan erősen nyomta a tüdőmet. Calum ezt észre is vette azonnal ott is termet és szétszedet minket.
- Ha lehetne haver, akkor ne úgy öleld meg, hogy kinyomod belőle a maradék levegőt is. Kösz. –hálás pillantást vettem Calumra. Michael pár percig még fürkészett és hátat fordított nekem.
- Főnök meg lehet benne bízni. Itt maradhat? – „Főnök” mi van? Ashton és Luke közül Ashtonra tippeltem.
- Hát, ha már egy robot megtámadta.. Először is hogyan történt? – nézett rám Ashton a „főnök”. Kezdtem egy kicsit félni tőle, ahhoz képest, hogy kedves srácnak tűnt a táncóránál, most úgy nézett ki, mint egy megrendíthetetlen katona. A hátamon a hideg futkározott.
Nyitottam a számat, de Michael megelőzőt. Elkezdte hadarni egyes szám harmadik személyben a történetet. Ahogy ő elmondta úgy is történt.
- Várj, ezt meg honnan tudod hisz nem is voltál ott! Várj, tudom te..te..te – mutogattam rá – Gondolat olvasó vagy? – néztem rá döbbenten. Ő egy huncut mosoly mellett lassan, kimérten bólintott.
- Na, várjunk csak.. Egy robot Calum? – tette szét karjait Luke. Rám nézett felhúzott szemöldökkel. - Elégé nehezen hiszem el.
- Igen képzeld így volt! – csúszott ki a számon. Előttem álló Michael hirtelen összerezzent a kiabálásomtól. Calum is furcsán nézett rám, hogy ahhoz képest milyen csöndbe voltam előtte hirtelen kinyílt a csipám.
- Saj..saj..nálom – tettem magam elé a kezeimet. – Nem akartam kiabálni. Azt hiszem túl pörögtem. - néztem bűnbánóan Lukera. Luke nyitotta volna a száját, de Ashton megelőzte.
- Én elhiszem, ami történt Lily, csak hát Luke természete… hogy is mondjam – mutatott a mellette lévő srácra. – egy kicsit goromba és érzéketlen szokott lenni. A történethez, amit most mesélt Michael, azt csak úgy hiszi el, ha van hozzá bizonyíték. – nézett rám kicsit bűnbánóan. - Te meg légy kedvesebb. – szólt komoran Luke-hoz. Fiú megforgatta szemeit és elment. Ashton intettet a két előtte lévő srácnak, hogy ők is menjenek. A két fiú bólintott és elindult két lépcsősor felé. Calum az egyik irányba, Michael pedig egy másik irányba. Nem tudtam meg mozdulni, mintha gyökeret eresztett volna a lábam. Oda-vissza kapkodtam a fejemet. Kérdések özönlöttek bennem. Mibe keveredtem én? Miért történik mindez velem? Csak egy átlagos újságírónő vagyok, aki nap, mint nap cikkeket ír a „kukának”. Csak majdnem minden cikkem tettem hozzá gondolatban. A mesekönyvbe is meséket kell majd írni. A MESEKÖNYV! Most ha nem írom meg bár csak 2 hét van vissza, akkor is miről írjak. Minden Hamupipőke, Csipkerózsika, Ariel rég lejárt lemezek. De most miért gondolkodok ezen?! Ennél nagyobb bajban is vagyok. Egy robot támadott meg ma éjszaka. Nem hinném, hogy kisétálnék egyes egyedül az utcára.
- Lily gyere, először a gyengélkedőbe ott el látom a sebeidet, utána adok egy különszobát neked. – tette hozzá Ashton. – Nagyon fáradtnak és levertnek tűnsz. – egy mosoly kíséretében intett a kezével, hogy kövessem. Én meg utána siettem. Miután mellé értem csöndbe vettük az irányt az egyik folyosó felé. A teremben összesen négy folyosó volt. Az egyik szerintem a konyha és az étkezőbe vezettet, a másik azt hiszem edző terembe vezethetett, a másik kettő, ahol a srácok szobája felé vezethetett. Luke irányába mentünk fel a lépcsőn és egy kicsi szoba felé vettük az irányt. A szoba hófehér, néhol egy- egy nagyobb darab hiányzott a falból. Nem is zavart most annyira. 8-10 db. Hófehér ágyak voltak rajtuk egy szürke lepedővel. Minden ágy mellett egy-egy éjjeliszekrény volt egy-egy kancsóval. Mikor beértünk leültetet az egyik ágyra és elindult egy raktár helység felé. Némán figyeltem, ahogy visszajött egy törülközővel és egy tál vízzel. A mellettem lévő éjjeliszekrényre rakta. A tiszta törülközőt bele mártotta a vízbe és elkezdte ápolni a homlokomat. A kezemet fel emeltem azt jelezve, hogy „Majd én”. Ő elengedte a törülközőt, és leült a velem szemben lévő ágyra, ami csönd telepedet le köztünk azt hamar meg is törte.
- Lehet egy fontos, érdekfeszítő kérdésem?
- Persze. – néztem rá fáradtan. Ahhoz képest mikor feltettek nekem egy udvarias kérdést, mindig balul sült el.
- Michaelel ugye nem történt semmi köztettek? Mert látom, hogy az ő ruháit hordod. – nézett vissza rám elégé rosszalóan.
- Nem történt semmi! – hazudtam a szemébe. Leengedtem a karomat és a törülközőt beraktam a vízzel teli tálba.
- Rosszul tudsz hazudni. – amilyen mosolyt villantott, olyan félelmetes is volt. – Mondd el az igazat. – szinte az utolsó mondatot nyugodtan mondta el. Zöldes- barnás szemei nagyobbnak tűntek, és egyben gyönyörű is. Nem tudtam elszakítani a szemkontaktust. Egyszerűen olyan volt, mintha kikapcsolták volna az agyam és csak a csókos sztori lebegett előtte. Olyan volt, mint egy mozifilm, amit kivetítenek. Az agyam valahol legmélyén ott virított a vészjelzőgomb. Olyan gyönyörű nagy szemei vannak. Mindent elakarok mondani neki. A kezemet ökölbe szorítottam. Vissza akartam tartani az érzelmeimet, vágyaimat és titkaimat. Megbízhatok benne. Nem fog bántani senkit, ha elmondom.
- Nem! – szinte már kiabáltam. A párnát olyan erősen szorítottam, hogy az ujjaim már elzsibbadtak. És hirtelen valami forróságot éreztem belül, ami hihetetlen erővel kiakarna törni belőlem. Olyan volt, mintha belülről szét robbannék. Még mindig a szemeit néztem, szinte már el is vesztem bennük. Akarom, hogy tudja az igazat.
- ELÉG! – szó szerint már ordítottam. Ashton hirtelen felállt így a szem kontaktus meg is szakítottuk. A forróság belül pedig hirtelen kihunyt.
- Ezt meg hogy a francba csináltad? – oda jött és leült mellém.
- Mit? – néztem rá furcsán. Közben a tüdőmet tele szívtam jeges levegővel, hogy lehűtsem vele a bennem lévő melegséget.
- Nem tudtam felkelteni az érzéseidet és felderíteni a titkaidat. Röviden: nem tudtalak hipnotizálni.
- MI? – néztem haragosan rá – Hipnotizálni akartál? – tettem hozzá – De hát azt hittem….. – a mutató ujjamat a szám elé tettem – Azt akarod kideríteni, hogy tényleg hazudtam-e?!
- Igen. – nézett rám komoran.
- Oh, királyság. Először Michael a gondolatolvasással, te meg hipnotizálsz. Ennél rosszabb már nem is jöhet. – hirtelen szét tártam karjaimat – Hány embert hipnotizáltál még? Hánynál nem sikerült?
- Sokat. Egynél sem volt ilyen, hogy nem sikerült volna. – oldalra döntötte a fejét mintha gondolkodót volna.
- Rendben. Most elégé fáradt vagyok ehhez. Majd holnap szerintem megbeszéljük. – tettem hozzá – Itt jó lesz. Nem kell különszoba. – egy keserű mosolyt villantottam.
- Ma éjszaka még át nézzük a lakásodat, hogy vannak-e nyomok? Rendben?
- Oké.
- Nem akarsz át öltözni? - nézett végig rajtam.
- De. Kösz. - Ashton csak bólintott. Hozott nekem egy hálóinget és letette az vasrácsos részére, aztán elindult kifelé és intett egy „Jó éjszakát”.
- Ja és még valami. - fordult vissza –Calum itt marad veled, hogy ne légy védtelenül. - Lekapcsolta a villanyt és kiment az ajtón. Kicsit rosszul éreztem magam ez miatt, de egyben nyugtató volt. Betakaróztam és oldalra fordultam. Gondolataim lelassultak, míg álomba nem merültem.
Egy leomlott város közepén menekültem. Valami elől futottam. Az egyik leomlott épületnél ott feküdt 2 holtest. Az egyik pirosos-kékes ruhában volt a másik zöldes-sárgás ruhában. Nem tudtam kivenni arcukat, a porfelhőtől. Mögöttem valaki megérintette a vállamat. A távolba egy gyönyörű zene szólt. Gitár, vagy talán hegedű nem tudtam pontosan. Hátra fordultam, de egy elégé magas valaki állt előttem. Alig tudtam ki venni profilját az erős port verte felhőtől. Mögötte legalább több száz ember mögötte. A zene egyre hangosabb lett…..
Zihálva ébredtem fel. Az álom szertefoszlott, de a dallamos, hátborzongató, édes muzsika tovább szólt. Az ajtóhoz sietettem, és kilestem a folyosóra. Odakint még hangosabb volt a zene. Úgy tűnt, éppen a szemközti szobából jön. A résnyire nyitva maradt ajtón úgy áradtak kifelé a hangok, mint a víz egy felborított, keskeny vázából. Átszeltem a folyosót. Rá tettem a kilincsre a kezemet, vettem egy mély lélegezetett és benyitottam. Calum ült az ágy sarkánál, ölében pedig ott pengette a gitárt. Ami zene szólt az álmomban, éppen ebből a gitárból szólt. A fiú lassan felnézett rám, és közben pengette a húrokat.
- Áhh..szia. Felébresztettelek? – aggódó arcát megvilágította a holdfény.
- Michael. Kérlek. Jól vagyok! - a kezeimet a kezeire raktam és lehámoztam az arcomról. Hátra akartam lépni mikor Michael karjaiba zárt. Megölelt. Néha amikor mondom, hogy tényleg jól vagyok, azt komolyan is gondolom általában, és akkor szerintem felesleges megölelni. Most meg kivételesen nem tudtam ellenkezni, mert így is elég fáradt voltam. Ezek után, amit át éltem.
Michael ölelése olyan volt mintha két beton közé raktak volna. Nem kaptam levegőt olyan erősen nyomta a tüdőmet. Calum ezt észre is vette azonnal ott is termet és szétszedet minket.
- Ha lehetne haver, akkor ne úgy öleld meg, hogy kinyomod belőle a maradék levegőt is. Kösz. –hálás pillantást vettem Calumra. Michael pár percig még fürkészett és hátat fordított nekem.
- Főnök meg lehet benne bízni. Itt maradhat? – „Főnök” mi van? Ashton és Luke közül Ashtonra tippeltem.
- Hát, ha már egy robot megtámadta.. Először is hogyan történt? – nézett rám Ashton a „főnök”. Kezdtem egy kicsit félni tőle, ahhoz képest, hogy kedves srácnak tűnt a táncóránál, most úgy nézett ki, mint egy megrendíthetetlen katona. A hátamon a hideg futkározott.
Nyitottam a számat, de Michael megelőzőt. Elkezdte hadarni egyes szám harmadik személyben a történetet. Ahogy ő elmondta úgy is történt.
- Várj, ezt meg honnan tudod hisz nem is voltál ott! Várj, tudom te..te..te – mutogattam rá – Gondolat olvasó vagy? – néztem rá döbbenten. Ő egy huncut mosoly mellett lassan, kimérten bólintott.
- Na, várjunk csak.. Egy robot Calum? – tette szét karjait Luke. Rám nézett felhúzott szemöldökkel. - Elégé nehezen hiszem el.
- Igen képzeld így volt! – csúszott ki a számon. Előttem álló Michael hirtelen összerezzent a kiabálásomtól. Calum is furcsán nézett rám, hogy ahhoz képest milyen csöndbe voltam előtte hirtelen kinyílt a csipám.
- Saj..saj..nálom – tettem magam elé a kezeimet. – Nem akartam kiabálni. Azt hiszem túl pörögtem. - néztem bűnbánóan Lukera. Luke nyitotta volna a száját, de Ashton megelőzte.
- Én elhiszem, ami történt Lily, csak hát Luke természete… hogy is mondjam – mutatott a mellette lévő srácra. – egy kicsit goromba és érzéketlen szokott lenni. A történethez, amit most mesélt Michael, azt csak úgy hiszi el, ha van hozzá bizonyíték. – nézett rám kicsit bűnbánóan. - Te meg légy kedvesebb. – szólt komoran Luke-hoz. Fiú megforgatta szemeit és elment. Ashton intettet a két előtte lévő srácnak, hogy ők is menjenek. A két fiú bólintott és elindult két lépcsősor felé. Calum az egyik irányba, Michael pedig egy másik irányba. Nem tudtam meg mozdulni, mintha gyökeret eresztett volna a lábam. Oda-vissza kapkodtam a fejemet. Kérdések özönlöttek bennem. Mibe keveredtem én? Miért történik mindez velem? Csak egy átlagos újságírónő vagyok, aki nap, mint nap cikkeket ír a „kukának”. Csak majdnem minden cikkem tettem hozzá gondolatban. A mesekönyvbe is meséket kell majd írni. A MESEKÖNYV! Most ha nem írom meg bár csak 2 hét van vissza, akkor is miről írjak. Minden Hamupipőke, Csipkerózsika, Ariel rég lejárt lemezek. De most miért gondolkodok ezen?! Ennél nagyobb bajban is vagyok. Egy robot támadott meg ma éjszaka. Nem hinném, hogy kisétálnék egyes egyedül az utcára.
- Lily gyere, először a gyengélkedőbe ott el látom a sebeidet, utána adok egy különszobát neked. – tette hozzá Ashton. – Nagyon fáradtnak és levertnek tűnsz. – egy mosoly kíséretében intett a kezével, hogy kövessem. Én meg utána siettem. Miután mellé értem csöndbe vettük az irányt az egyik folyosó felé. A teremben összesen négy folyosó volt. Az egyik szerintem a konyha és az étkezőbe vezettet, a másik azt hiszem edző terembe vezethetett, a másik kettő, ahol a srácok szobája felé vezethetett. Luke irányába mentünk fel a lépcsőn és egy kicsi szoba felé vettük az irányt. A szoba hófehér, néhol egy- egy nagyobb darab hiányzott a falból. Nem is zavart most annyira. 8-10 db. Hófehér ágyak voltak rajtuk egy szürke lepedővel. Minden ágy mellett egy-egy éjjeliszekrény volt egy-egy kancsóval. Mikor beértünk leültetet az egyik ágyra és elindult egy raktár helység felé. Némán figyeltem, ahogy visszajött egy törülközővel és egy tál vízzel. A mellettem lévő éjjeliszekrényre rakta. A tiszta törülközőt bele mártotta a vízbe és elkezdte ápolni a homlokomat. A kezemet fel emeltem azt jelezve, hogy „Majd én”. Ő elengedte a törülközőt, és leült a velem szemben lévő ágyra, ami csönd telepedet le köztünk azt hamar meg is törte.
- Lehet egy fontos, érdekfeszítő kérdésem?
- Persze. – néztem rá fáradtan. Ahhoz képest mikor feltettek nekem egy udvarias kérdést, mindig balul sült el.
- Michaelel ugye nem történt semmi köztettek? Mert látom, hogy az ő ruháit hordod. – nézett vissza rám elégé rosszalóan.
- Nem történt semmi! – hazudtam a szemébe. Leengedtem a karomat és a törülközőt beraktam a vízzel teli tálba.
- Rosszul tudsz hazudni. – amilyen mosolyt villantott, olyan félelmetes is volt. – Mondd el az igazat. – szinte az utolsó mondatot nyugodtan mondta el. Zöldes- barnás szemei nagyobbnak tűntek, és egyben gyönyörű is. Nem tudtam elszakítani a szemkontaktust. Egyszerűen olyan volt, mintha kikapcsolták volna az agyam és csak a csókos sztori lebegett előtte. Olyan volt, mint egy mozifilm, amit kivetítenek. Az agyam valahol legmélyén ott virított a vészjelzőgomb. Olyan gyönyörű nagy szemei vannak. Mindent elakarok mondani neki. A kezemet ökölbe szorítottam. Vissza akartam tartani az érzelmeimet, vágyaimat és titkaimat. Megbízhatok benne. Nem fog bántani senkit, ha elmondom.
- Nem! – szinte már kiabáltam. A párnát olyan erősen szorítottam, hogy az ujjaim már elzsibbadtak. És hirtelen valami forróságot éreztem belül, ami hihetetlen erővel kiakarna törni belőlem. Olyan volt, mintha belülről szét robbannék. Még mindig a szemeit néztem, szinte már el is vesztem bennük. Akarom, hogy tudja az igazat.
- ELÉG! – szó szerint már ordítottam. Ashton hirtelen felállt így a szem kontaktus meg is szakítottuk. A forróság belül pedig hirtelen kihunyt.
- Ezt meg hogy a francba csináltad? – oda jött és leült mellém.
- Mit? – néztem rá furcsán. Közben a tüdőmet tele szívtam jeges levegővel, hogy lehűtsem vele a bennem lévő melegséget.
- Nem tudtam felkelteni az érzéseidet és felderíteni a titkaidat. Röviden: nem tudtalak hipnotizálni.
- MI? – néztem haragosan rá – Hipnotizálni akartál? – tettem hozzá – De hát azt hittem….. – a mutató ujjamat a szám elé tettem – Azt akarod kideríteni, hogy tényleg hazudtam-e?!
- Igen. – nézett rám komoran.
- Oh, királyság. Először Michael a gondolatolvasással, te meg hipnotizálsz. Ennél rosszabb már nem is jöhet. – hirtelen szét tártam karjaimat – Hány embert hipnotizáltál még? Hánynál nem sikerült?
- Sokat. Egynél sem volt ilyen, hogy nem sikerült volna. – oldalra döntötte a fejét mintha gondolkodót volna.
- Rendben. Most elégé fáradt vagyok ehhez. Majd holnap szerintem megbeszéljük. – tettem hozzá – Itt jó lesz. Nem kell különszoba. – egy keserű mosolyt villantottam.
- Ma éjszaka még át nézzük a lakásodat, hogy vannak-e nyomok? Rendben?
- Oké.
- Nem akarsz át öltözni? - nézett végig rajtam.
- De. Kösz. - Ashton csak bólintott. Hozott nekem egy hálóinget és letette az vasrácsos részére, aztán elindult kifelé és intett egy „Jó éjszakát”.
- Ja és még valami. - fordult vissza –Calum itt marad veled, hogy ne légy védtelenül. - Lekapcsolta a villanyt és kiment az ajtón. Kicsit rosszul éreztem magam ez miatt, de egyben nyugtató volt. Betakaróztam és oldalra fordultam. Gondolataim lelassultak, míg álomba nem merültem.
Egy leomlott város közepén menekültem. Valami elől futottam. Az egyik leomlott épületnél ott feküdt 2 holtest. Az egyik pirosos-kékes ruhában volt a másik zöldes-sárgás ruhában. Nem tudtam kivenni arcukat, a porfelhőtől. Mögöttem valaki megérintette a vállamat. A távolba egy gyönyörű zene szólt. Gitár, vagy talán hegedű nem tudtam pontosan. Hátra fordultam, de egy elégé magas valaki állt előttem. Alig tudtam ki venni profilját az erős port verte felhőtől. Mögötte legalább több száz ember mögötte. A zene egyre hangosabb lett…..
Zihálva ébredtem fel. Az álom szertefoszlott, de a dallamos, hátborzongató, édes muzsika tovább szólt. Az ajtóhoz sietettem, és kilestem a folyosóra. Odakint még hangosabb volt a zene. Úgy tűnt, éppen a szemközti szobából jön. A résnyire nyitva maradt ajtón úgy áradtak kifelé a hangok, mint a víz egy felborított, keskeny vázából. Átszeltem a folyosót. Rá tettem a kilincsre a kezemet, vettem egy mély lélegezetett és benyitottam. Calum ült az ágy sarkánál, ölében pedig ott pengette a gitárt. Ami zene szólt az álmomban, éppen ebből a gitárból szólt. A fiú lassan felnézett rám, és közben pengette a húrokat.
- Áhh..szia. Felébresztettelek? – aggódó arcát megvilágította a holdfény.
-
Nem, dehogy.. Csak rosszat álmodtam. - fáradt arcomra felfestettem egy
félmosolyt. Elkezdtem bámulni szép arcát, miközben egy nagy csattanással le tette
a gitárját.
- Valami gond van? – tapogatta az arcát össze vissza mintha valami morzsa lenne, vagy talán vágás lenne rajta.
- Nem semmi csak….- Olyan gyönyörű arcod van és olyan meleg barna szemeid. – Azért vizsgáltam az arcodat, mert…hova tűntek a sebeid? – próbáltam kíváncsi arcot vágni és mosolyt erőltetni az arcomra, mert annyira elkezdett zsongni a fejem, hogy azt hittem ott össze esek.
- Ja, hogy a sebek? Gyorsan gyógyulok. – tette lazán a kezét maga mellé. – Én olyan gyógyító vagyok.. ha érted mire gondolok – a másik kezével pedig elkezdte vakargatni a tarkóját. Én meg ott álltam, mint egy bábu, akit kötelek kapcsoltak össze a bábu mester kezéhez, aki éppen mozgatott volna engem. Belül ismerős érzés kerülgetett, olyan, amit még Ashtonnál éreztem először. Mint egy tűz, aki több fára vágyik, hogy ne hogy elaludjon a hideg éjszakában. Minél jobban néztem Calumot annál jobban égtem belül a forróságban. A kezemet a homlokomra tettem közben leültem az egyik közeli székre, nehogy a térdeim felmondják a szolgálatot. Calum mind végig követte a mozdulataimat. A homlokom nem volt tűz forró, se jéghideg, de belül égtem akár egy fellobbanó vulkán, ami éppen próbált kitörni.
- Minden rendben? – oda siettet hozzám, és aggódó tekintettel végig mért. A kezemet elvette a homlokomról és ő vizsgált, akár egy orvos. Azonban miután rá tette a kezét a homlokomra, hirtelen el is rántotta és fújni kezdte.
- Te lángolsz! – kiáltotta kétségbe eseten.
- Én..én nem érzek semmit. – nyögtem elhaló hangon. - Nem..érzek se… - A tenyerem közepén gyakorlatilag képtelenség volt tartani vagy akár ott lenni-e, főleg azt a dolgot, ami miatt az emberek nem nagyon bírnak, ha közelébe vannak. Egy apró kis lángocska éget, olyan volt mintha ott élne és minden egyes szívdobbanását lehetett érezni. Fényességet és melegséget árasztott a szobába. Nem sokáig tartott a boldog pillanat, ha lehetne, annak nevezni mikor egy lángocska van a tenyeredben. A kezemben éles fájdalom hasított, amit reflexszerűen össze szorítottam, eltakarva a tűzet, amely még az ujj réseken keresztül is fényt árasztott. Rémület kerülgetett. Vettem egy mély levegőt a sikolyomhoz, ami egy hideg zuhannyal zárult. A hirtelen hőmérséklet változás miatt leestem a székről, és ami levegő bent maradt a tüdőmben nyomás nehezedett rá.
- Sajnálom. De más megoldást nem találtam. – Calum egy vödröt tartott a kezében, közben mély levegőket vett. A fejem zsongott, mintha több ezer légy repült volna, a levegőhiány miatt csak még hangosabban zümmögött. Testem hűlni kezdett, olyan szinten, hogy látni lehetett a lámpa fényében, ahogy gomolyog a füst, mint két orrlyukamból. A zümmögés alább hagyott, bár még mindig szédültem egy kicsit. Egy kis ázott görénynek éreztem magam. Calum lélegzette elakadt. Magamra néztem. A hálóingem, ami egy perccel ezelőtt vizes volt, az most csont száraz lett, mintha semmi sem történt volna az elmúlt percekben. Felnéztem rá. Elejtette a vödröt, ami hangosan jelezte, hogy földet ért. Egy lépést hátrált és közben ez suttogta:
- Valami gond van? – tapogatta az arcát össze vissza mintha valami morzsa lenne, vagy talán vágás lenne rajta.
- Nem semmi csak….- Olyan gyönyörű arcod van és olyan meleg barna szemeid. – Azért vizsgáltam az arcodat, mert…hova tűntek a sebeid? – próbáltam kíváncsi arcot vágni és mosolyt erőltetni az arcomra, mert annyira elkezdett zsongni a fejem, hogy azt hittem ott össze esek.
- Ja, hogy a sebek? Gyorsan gyógyulok. – tette lazán a kezét maga mellé. – Én olyan gyógyító vagyok.. ha érted mire gondolok – a másik kezével pedig elkezdte vakargatni a tarkóját. Én meg ott álltam, mint egy bábu, akit kötelek kapcsoltak össze a bábu mester kezéhez, aki éppen mozgatott volna engem. Belül ismerős érzés kerülgetett, olyan, amit még Ashtonnál éreztem először. Mint egy tűz, aki több fára vágyik, hogy ne hogy elaludjon a hideg éjszakában. Minél jobban néztem Calumot annál jobban égtem belül a forróságban. A kezemet a homlokomra tettem közben leültem az egyik közeli székre, nehogy a térdeim felmondják a szolgálatot. Calum mind végig követte a mozdulataimat. A homlokom nem volt tűz forró, se jéghideg, de belül égtem akár egy fellobbanó vulkán, ami éppen próbált kitörni.
- Minden rendben? – oda siettet hozzám, és aggódó tekintettel végig mért. A kezemet elvette a homlokomról és ő vizsgált, akár egy orvos. Azonban miután rá tette a kezét a homlokomra, hirtelen el is rántotta és fújni kezdte.
- Te lángolsz! – kiáltotta kétségbe eseten.
- Én..én nem érzek semmit. – nyögtem elhaló hangon. - Nem..érzek se… - A tenyerem közepén gyakorlatilag képtelenség volt tartani vagy akár ott lenni-e, főleg azt a dolgot, ami miatt az emberek nem nagyon bírnak, ha közelébe vannak. Egy apró kis lángocska éget, olyan volt mintha ott élne és minden egyes szívdobbanását lehetett érezni. Fényességet és melegséget árasztott a szobába. Nem sokáig tartott a boldog pillanat, ha lehetne, annak nevezni mikor egy lángocska van a tenyeredben. A kezemben éles fájdalom hasított, amit reflexszerűen össze szorítottam, eltakarva a tűzet, amely még az ujj réseken keresztül is fényt árasztott. Rémület kerülgetett. Vettem egy mély levegőt a sikolyomhoz, ami egy hideg zuhannyal zárult. A hirtelen hőmérséklet változás miatt leestem a székről, és ami levegő bent maradt a tüdőmben nyomás nehezedett rá.
- Sajnálom. De más megoldást nem találtam. – Calum egy vödröt tartott a kezében, közben mély levegőket vett. A fejem zsongott, mintha több ezer légy repült volna, a levegőhiány miatt csak még hangosabban zümmögött. Testem hűlni kezdett, olyan szinten, hogy látni lehetett a lámpa fényében, ahogy gomolyog a füst, mint két orrlyukamból. A zümmögés alább hagyott, bár még mindig szédültem egy kicsit. Egy kis ázott görénynek éreztem magam. Calum lélegzette elakadt. Magamra néztem. A hálóingem, ami egy perccel ezelőtt vizes volt, az most csont száraz lett, mintha semmi sem történt volna az elmúlt percekben. Felnéztem rá. Elejtette a vödröt, ami hangosan jelezte, hogy földet ért. Egy lépést hátrált és közben ez suttogta:
-
Ki vagy te?
VálaszTörlésNick Jonasos gif *O* Imádom őt :3